Mélyszöveti-, erős Masszázs

 
Ezen masszázsunkat kifejezetten sportolás, illetve az izmokat erőteljesen igénybevett fizikai munkavégzés után ajánljuk. (Egyéb mód lehet extrém stressz hatása is, hiszen a stressz átrendezi a szövetek megfelelő működését.)
 
A speciális masszázsfogások mélyen átdolgozzák az izmokat elősegítve a gyors regenerációt és a salakanyagok távozását a szövetekből.
 
A fokozottan terhelt, kifejezetten stresszes élethelyzetek bizony tartósan károsíthatják az izmokat, szöveteket. Ennek kialakulását viszont célszerű kezelni-, vagy akár megelőzni.
 
A mélyszöveti masszázs központjában a feszült izmok oldása, ellazítása áll. Célja az izom és kötőszövet mélyebb rétegeiben történő masszírozása. A terapeuták ennél a masszázsnál a csuklójukat, kezüket, könyöküket, sőt az alkarukat is használhatják. Egy klasszikus masszázshoz képest lassabb, erősebb és aprólékosabb technikával masszírozzák végig az izmokat.
 
A hagyományos svédmasszázzsal ellentétben a mélyszöveti masszázs általában konkrét problémára összpontosít úgy mint:
krónikus fájdalom, mozgáskorlátozottság,
sérülésekből való felépülés, poszturális problémák és izomgörcs

 

 

Hát -orvosi masszázs

 
 
Ez a masszázs típus koncentráltan a hát különböző fájdalmainak enyhítésére és akár megszüntetésére lett összeállítva.
 
A masszázs tartalma:
 
1. Teljes hát masszázsa – csuklyás, delta és gerinc melletti izmok összessége 
 
2. derék masszázsa,
3. nyak masszírozása,
4. kezek masszázsa,
 
5. derékfájdalom esetén a comb-, és farizom hátsó része is érintett területté válhat.
 
Mi történik masszázs alatt?
 
Sikeresen alkalmazható a fájdalmas izomcsomók oldására, ischias okozta panaszok enyhítésére, illetve megszüntetésére is.
Erőteljes masszázs technikákkal fellazítjuk a háton található izmokat és ezzel olyan keringést biztosítunk az ott található szövetekben, aminek a mellékhatása a fájdalmak csökkenése, a jobb közérzet és a könnyebbség érzése lehet.
 
Akiknél régóta tartó fájdalmas és feszes izomzattal találkozunk gyakran az első kezelés kellemetlen és fájdalmas lehet. Főleg az első 10-15 perc, de ahogy egyre inkább kapnak a sejtek keringést és ezzel megfelelő mennyiségű tápanyagot, – a vér szállít oxigént, hormonokat és tápanyagot az érintett területre – akkor a fájdalom és kellemetlen érzés is csökkenni kezd.
 
Kiknek ajánljuk?
 
1. alkalmas a tartós ülő-, vagy álló munkát végző hölgyek és urak részére, illetve
 
2. a rossz testtartás miatt beszűkült mozgástérrel rendelkezők panaszai enyhítésére,
 
3. az erős szellemi terhelést megélő emberek számára,
 
4. mindenkinek, akinek hátfájdalmai vannak.
 
Milyen esetekben ajánlott?
 
1. Kéz zsibbadás,
 
2. Hát bármilyen fájdalma esetén,
 
3. Derék fájás,
 
4. Láb zsibbadás,
 
5. Nyak fájdalmak,
 
6. Fejfájás esetén.

 

Sport Masszázs

A sportmasszázs célja többféle lehet:
 
Attól függően, hogy sportolás, vagy nehéz fizikai munka előtt, vagy után vesszük igénybe.
A sportmasszázs széles körben elterjedt, nyugati tanulmányok alapján végzendő masszázsfajta. 
Leginkább a svédmasszázshoz hasonlítható, ám annak egy sokkal erőteljesebb, intenzívebb, a mélyizomzatra kiható változata.
 
A sportmasszázs során alkalmazott masszázstechnika nem a simító, gyengéd mozdulatokból áll, hanem erősebb dörzsölő, gyúró, néhol ütögető fogásokat alkalmazó masszázs is lehet.
A rendszeresen végzett sportmasszázs a fizikai kondíció javításának kiváló módja, mely hatásánál fogva férfiaknak és nőknek egyaránt ajánlható.
 
A sporttevékenységek előtti masszázs:
 
Lényege, hogy a feszülő, letapadt, merev, görcsös izmokat felszabadítsuk, ezáltal azok rugalmasak, ellenállóbbak és terhelhetőbbek legyenek. Az intenzív masszázs felkészít a testmozgásra. Hatására jelentősen növekszik izomzatunk teljesítménye és csökkennek a sérülések esélyei.
 
A sporttevékenység utáni masszázs:
Célja a regenerálás, amely két fő szakaszból áll:
 
 
1. Közvetlenül az izmok terhelése után végzett masszázs célja, hogy a megterhelt szövetekből a salakanyagok mielőbb eltávozzanak. Javasolt ilyenkor nagyobb mennyiségű folyadékot fogyasztanunk. A felgyülemlett tejsav eltávolításával elkerülhetjük az izomlázat.
 
2. Majd az ezt követő (pl. edzések közötti) masszázsok jelentősége, hogy az izmaink regenerálódjanak, és a megfelelő izomtónusunk visszaálljon.
 
Izomlazító krémek alkalmazása:
 
A sportmasszázsnak jó kiegészítői az izomlazító sportkrémek, sportbalzsamok és gélek, melyeket használhatunk bemelegítésre, és/vagy az izomláz csökkentésére. Ezek a speciálisan kifejlesztett készítmények serkentik az izmok vérkeringését és oxigénellátását. Tehát használatukkal a masszázs eredményét tovább fokozhatjuk. Jó szolgálatot tesznek akkor is, ha nincs lehetőségünk masszőrhöz fordulni.
 
Kinek javasolt?
 
Intenzíven sportolóknak mindenképpen szükségük van sportmasszázsra,
Akiknek izmaik egyéb tevékenységtől erőteljes használatnak vannak kitéve,,
Mozgásszegény életmódot folytatóknak, a lemerevedett izmok felmozgatására,
Annak ellenére, hogy a sportmasszázs az aktív sportolók körében elterjedtebb, ezt a masszázsfajtát bárki igénybeveheti.
 
A sportmasszázs további hatásai:
 
Csökkenti az izmok duzzanatait,
Gyorsítja a sportsérülések gyógyulását, a sérülések utáni regenerálódást,
Megszünteti az izomgörcsöket,
Csillapítja a merev izmok okozta fájdalmakat,
Nyugtató hatású, segít megszüntetni a fáradtságot, kimerültséget.